Datolya – Iráni magozott

Igazi öregedésgátló
Friss
Akár még süteményekbe is

Leírás

Az iráni magozott

Nem vagyunk vele egyedül, amikor azt mondjuk, hogy a világ egyik legnagyszerűbb datolya változata az Iráni. Már évezredek óta szinte minden részét hasznosítják a pálmának: az iráni sivatag perzselő hősége elől a fa árnyéka alá menekülnek, házuk tetejeit levelével borították, sőt, még használati tárgyakat is fontak belőlük. Ez az odaadás és szeretet biztos sokat segített benne, hogy ilyen kirobbanóan kellemes ízvilágúra termesszék a datolyát. Ráadásul már a magozásra sem kell feleslegesen időt pazarolni!

A magozott datolya bemutatása

Gondoltad volna, hogy a datolya már időszámításunk előtt 6000 évvel is népszerű gyümölcsnek számított? Eredeti származási helyei (melyek a mai napig a legnagyobb exportőrnek számítanak) Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Algéria, Szudán, illetve és Irak. A datolyapálma gyümölcséről van szó, melynek minden részét hasznosították, így magát a datolyát is, hiszen tudták, hogy milyen nagyszerű egészségmegőrző hatásokkal rendelkezik.

A datolya például:

-Kitűnő energiaforrás a fáradság ellen, hiszen tele van fruktózzal, glükózzal.
-Kiváló méregtelenítő hatással rendelkezik, így akár még másnaposság ellen is hatékonyan veszi fel a küzdelmet.
-Káliumtartalmának köszönhetően még az agyvérzés kockázatát is redukálja!
-A datolya nem tartalmaz sem zsírt, sem koleszterint, így a fogyni vágyók is nyugodtan majszolhatják.
-Kitűnő vitaminforrás: tartalmaz B1, B2, B3, B5, illetve C és A1 vitamint is.

További információk

Összetevők

Datolya

Allergének

Nyomokban földimogyorót, szezámmagot és dióféléket tartalmazhat.

Származási hely

Irán

Átlagos tápérték

Átlagos tápérték 100g termékben:
Energia: 270 Kcal / 1151 Kj
Zsír: 0,2 g
Amelyből telített zsírsavak: 0,01 g
Szénhidrát: 75 g
Amelyből cukrok: 63,4 g
Rost: 7,5 g
Fehérje: 2,4 g
Só: 0 g

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Datolya – Iráni magozott” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük